Gyerekmodell ügynökségek és a fotózás titkai
Kezdőlap Portfólió házilag Profi portfólió Gyerekmodell ügynökség Szereplés

Gyerekmodell :: Gyerekmodell szereplés

Szereplés

Az első szerep

Az első szerepek mindíg izgalmasak. Feladattól függően kell megjelennünk egy adott helyszínen. Itt a legtöbbször kapunk ruhát. ha mégis arról nekünk kell gondoskodni arról külön értesítenek bennünket. Itt látható miért is fontos a konfekcióméret pontos megadása, a stábok kusztűmösei csak ennek ismeretében tudnak dolgozni.

A következő akivel találkozunk az a sminkes, aki elkészíti gyermekünk arcát, hogy az a fotón, vagy a televízió képernyőjén megfelelőképpen nézzen ki. Vigyünk magunkkal színes csattokat és hajgumikat, bár ez is legtöbbször van a sminkes kelléktárában, hiszen egy gyeremodellnek szépnek kell lennie.

A forgatás vagy fotózás alatt a szülők a háttérbe szorulnak. Vagy ott kell hagynunk a gyermekünket, vagy egy elkülönített helységben kell várakoznunk esetenként több órát. Számoljunk ezzel és vigyünk magunkkal egy könyvet, vagy más olvasnivalót.

Az étkezésről általában a stábok gondoskodnak, vagy van helyi büfé, ahol ételt és italt vehetünk magunknak. A munka végén hazamehetünk, a gázsit később kapjuk meg.

Gyerekmodell forgatás Varga Zsuzsa produkció

 

Copyright 2008 SbS :: Webdesign, SEO, weboptimalizálás: www.netmax.hu
Gyerekmodell ügynökségek és a fotózás titkai [ablak] [orgona]